Fiatal koromban, a 80-as évek derekán, amikor a harcművészetekkel elkezdtem ismerkedni, kezdetben a kyokushin karatét gyakoroltam. Emlékszem azokra az időkre, az én szempontomból az volt a „hőskor”. Úgy szerettem volna ütni, mint Somogyi Zsolt, úgy szerettem volna törni, mint Furkó Kálmán, de volt egy taekwondo újságom, amiben gyakran láttam, egy fiatalembert, taekwondo mestert, aki a gravitációt meghazudtolóan uralta a levegőt, akkor határoztam el, hogy úgy szeretnék rúgni, a levegőben úszva lehetőleg, mint Patakfalvy Miklós.
Ma a fiatalkori példaképeim már legendák. Somogyi Zsolt is akárcsak te. Amikor megfogalmazódott bennem, hogy megkérlek, mesélj az életedről, nem titkolom, azzal a szándékkal vágtam bele ebbe az interjúba, hogy szeretnélek, mint a magyarországi harcművészet egyik legendás alakját bemutatni a mai fiataloknak, akik most kezdenek foglalkozni ezzel az életformával. Ahogy annak idején nekünk, az én generációmnak, hiszem, hogy a mai, mostani generációk számára is az elhivatottságotok, szakmai odaszánásotok példa, mégpedig komoly, követendő példa.
Mesélj, kérlek, hogy indult a taekwondo pályafutásod! Ez volt az első sportág amellyel alaposabban megismerkedtél?
Koránt sem, előtte 1977-ig futballoztam, ebben az évben ismerkedtem meg a Svédországból hazatérő Harmat Lászlóval, aki a magyarországi ITF Taekwondo alapítója. Ez volt 77 októberében, addigra a Budapesti Építők egyesületében már profi labdarúgó voltam. Egy gyerekkori barátom, Bálint Tibak említette, hogy Harmat László edzéseket tart, (menjünk le és nézzük) menjek le és nézzem meg, ő már jár néhány hete, és nagyon tetszik neki. Lementem, megnéztem egy edzést és nekem is megtetszett a mozgás, különösen a sok és látványos rúgástechnikák fogtak meg. Edzés után beszélgettem Harmat Lászlóval, ekkor már nem volt tagfelvétel a csapatába, de velem – talán a TF-es hátterem miatt, ugyanis akkor végeztem – mégis kivételt tett, fantáziát látott bennem, s így kerültem be az induló csapatba, a magyarországi Taekwondo első csoportjába, mely Laci első klubja volt.
(Patakfalvy Miklós)
Akkoriban, a 70-es években harcművészetet csinálni szokatlan dolog volt, sokan azt sem tudták mi fán terem, hogy tudtátok megoldani ellenszélben, a hatalom gyanakvó tekintete előtt mindezt. Nem néztek rátok ferde szemmel?
Dehogynem. Nem is ment simán a dolog, mindenféle fantázia nevet kellett kitalálni. Voltak, akik box klubnak, mások másnak nevezték magukat. Mi annak idején koreai néptánc csoport fedőnévvel jöttünk össze, mert harcművészet kifejezést abban az időben nem lehetett használni.
Milyen összetételű volt a társaság és hogy tudtad a labdarúgás után egy más fajta mozgáskultúrához is alkalmazkodni?
Nagyon színvonalas társaság voltunk, híres zenészek, hiszen Harmat László maga is ismert zenész volt, de voltak ott színészek, filmesek is köztünk. Persze a kezdetekhez inspirációt adtak a Bruce Lee filmek, mint olyan sokaknak, de inspiráltak kiváló TF-es barátaim, Somogyi Zsolt és Kivés Gyuri, akik akkor már kyokushin karatéztak. Ez, illetve Harmat László edzései aztán megtette a hatását, beleszerettem a taekwondoba. A szezon végén aztán abbahagytam a profi labdarúgást és a taekwondot gyakoroltam teljes erőbedobással. A TF jó alapokat adott, így könnyebb volt a bonyolultabb, nehezebb mozdulatokat is elsajátítanom, emiatt gyorsabban tudtam fejlődni, haladni a ranglétrán, mint az átlag.
(Deszka törése ugró oldalsó rúgással, a poszter, ami fiatal koromban a szobám falán volt, s amely egy példányát dedikáltan is megkaptam)
Lebilincselő ezt hallgatni, hát még átélni milyen fantasztikus lehetett. Én egy poszterről ismertelek meg, amit fiatalként a szobám falán tartottam a 80-as években, ott már egészen magas fokozatú mester lehettél…
Ott még csak első danos voltam, a labdarúgás, és persze a TF jó alapokat adott, fizikai képességek pl. ruganyosság és mozgáskoordináció tekintetében is, így nem véletlen, egyik kedvencemmé vált az ugró oldal rúgás. Ezt élesben, bemutatókon, 6-8 álló ember válla fölött, illetve 12 térdelő embert átugorva is megcsináltam, persze célzottan, a rúgással kivitelezett törésre. Azon a poszteren 10 embert ugrottam át, s úgy végeztem töréstechnikát.
(Egy ugrórúgás törés, a ’90-es évek elejéről)
Mondjuk el az olvasóknak, hogy a hosszú évtizedek alatt, melyek voltak a legjelentősebb állomásaid, eredményeid, sikereid és mi jelenleg a pozíciód a Magyarországi Taekwondo életében?
Már 1977-ben az első klub bajnokságon harmadik helyen végeztem, ami másfél hónapos gyakorlás után igazán jó eredmény volt, ez volt az első versenyem. Következő évtől, amikortól a hivatalos országos bajnokságok beindultak, országos bajnok lettem (összesen 9-alkalommal) különböző kategóriákban, formagyakorlat, küzdelem, töréstechnika. 1981-től saját klubot vezettem, a Zuglói SE-t, 1983 őszén pedig felkértek, hogy legyek a Magyar Taekwondo Válogatott szövetségi kapitánya, amit örömmel elvállaltam.
Mesélnél az edzéseidről? Mi volt edzőként a személyes jellegzetességed?
Persze, én egy kicsit a klasszikus harcművészetek tekintetében formabontó módon kezdtem a felkészülést a válogatott versenyzőkkel, mert az egyetemi tanulmányaim során megszerzett ismereteket (edzéselmélet, spotpszichológia, sportélettan, sportpedagógia, stb.) szervesen beépítettem a napi munkába, és gyakorlatilag a fizikai képességfejlesztés, a technikai képzés illetve a taktikai, majd a technikai-taktikai képzés önálló egységként, majd egy idő után komplex anyagként jelentek meg az edzéseim során.
Milyen eredményekhez vezetett ez a speciális, formabontó felkészítés a válogatottban?
Nagyon gyorsan eredménye mutatkozott, hiszen az 1984 májusában Glasgow-ban megrendezett ITF Taekwondo Világbajnokságon 4 érmet is szereztünk. Engrich Mariann küzdelemben bronz-, Kili Anikó töréstechnikában aranyérmet, formagyakorlatban bronzérmet szerzett, jómagam is formagyakorlatban bronzérmes lettem. Ugyanebben az évben szövetségünk rendezte meg az ITF EB-t Budapest Sportcsarnokban, ahol a magyar válogatott 19 érmet emelhetett magasba a dobogón, 5 arany, 9 ezüst és 4 bronzérmet. Magam 4 érmet szereztem ebből, egyéni küzdelemben ezüst, csapat küzdelemben szintén ezüst, egyéni formagyakorlatban is ezüst, míg csapat formagyakorlatban bronzérmes lettem a csapattal.
(1984. Budapest Sportcsarnok, EB ezüst, egyéni küzdelem, a dobogón)
Itt avatta a magyarországi Taekwondo első Európa bajnokát, Szarka Andrást, aki küzdelemben szerzett aranyérmet. Andris volt klubomból is az első Európa-bajnok tanítványom! 1987-ben Athénben az ITF Taekwondo világbajnokság pedig Engrich Mariann 53 kg-ban az első világbajnoki aranyérmet is meghozta a magyar taekwondonak. Jómagam (63 kg-os kategóriában) ezüstéremmel, Antal László (70 kg-os súlycsoportban) bronzéremmel végzett küzdelemben, akárcsak a női töréstechnikai csapatunk.
1987. év más szempontból is fontos volt versenyzői pályafutásom tekintetében, még február elején, Hamburgban, a magyar kickbox válogatott tagjaként a WAKO Kickbox Európa-bajnokságon 63 kg-ban aranyérmet szereztem.
Párhuzamosan miközben a Magyar Taekwondo Válogatott szövetségi kapitánya és egyik legeredményesebb versenyzője voltál, EB aranyat nyertél kickboxban?
Igen, hasonlóak voltak a szabályok, hát kipróbáltam magam kickboxban is. Miután megnyertem az EB válogatót, bekerülhettem az utazó csapatba, és ha már ott voltam, akkor nyerni szerettem volna. Nagy öröm, hogy ez is sikerült.
Mi volt szövetségi kapitányságod és edzői pályafutásod legmagasztosabb pillanata?
Kettő-három ilyen momentum volt. Az egyik és talán legfontosabb, Engrich Mariann és egyben a hazai ITF Taekwondo első világbajnoki aranyérme 1987-ben, és ennek eredményeként Magyarországon, a sportújságírók szavazata alapján, megelőzve vívó, úszó, kajak-kenus világklasszisokat, Mariann lett az Év Női Sportolója! Sikere, klub- és válogatott edzőként, és persze szövetségi kapitányként is számomra is felemelő volt.
A másik ilyen pillanat az 1984-es budapesti Európa-bajnoksághoz fűződik, amikor is a 63 kg súlycsoport döntőjében a jugoszláv Strmo elleni meccsen, mintegy 7-8000 szurkoló kúrusban bíztatott: Miki, Miki, Miki.. Ez fantasztikus émény volt, és ami még tovább emelte az élményt, hogy édesanyám és édesapám is ott voltak a nézőtéren. Végül elvesztettem a mérkőzést, de az élmény mégis feledhetetlen.
Talán nem túlzás, hogy hasonlóan felemelő pillanata volt pályafutásomnak, amikor 1997-ben a Mesteredzői Tanács javaslatára Mesteredző lettem. Első Mesteredző a harcművészetek sorában.
1989-ben egy változást éltél meg sportolóként és a taekwondon belül is új irányt vett az életed és pályafutásod.
Így van! Még előtte, 1988-ban a budapesti világbajnokságon Mariann második világbajnoki címének örülhettünk, de ezzel véget ért életem egy meghatározó időszaka. 1989-ben felvettük a hivatalos diplomáciai kapcsolatok a Koreai Köztársasággal, és ekkor úgy döntöttem, hogy elindítom a WTF Taekwondot Magyarországon. Az 1988-as Szöulban rendezett Olimpiai Játékokon a WTF Taekwondo bemutató versenyszámként szerepelt, ami előrevetítette a hivatalos Olimpiai sportággá válás lehetőségét. Ez nekem, mint sportolónak, testnevelő tanárnak és persze mint edzőnek is komoly motivációt és egyben kihívást jelentett. Viszont, fejest ugrottunk egy szinte egy teljesen ismeretlen dologba, hiszen a WTF teljesen más szabályrendszert képviselt az ITF-fel szemben, így az új szabályrendszerhez kellett alkalmazkodnunk. Nem volt könnyű a váltás, az első komoly, kiemelt versenyen elért siker ismét csak Engrich Maraiann nevéhez fűződik, aki 1992-ben Valenciában az EB-n bronzérmes lett és mellette neki ítélték az Európa-bajnokság legjobb női versenyzője különdíjat..
Szerénységedre jellemző, hogy mások sikereit hozod a fókuszba, de ezalatt te személyesen hol tartottál dan fokozatban? Mesélj kicsit a fokozatokban való előrehaladásodról!
1981-ben volt az 1.dan, 1983-ban a második, 1986-ban a harmadik danvizsgám. 1989-ben már 3.danosként kezdtem a munkát a WTF-ben. 1993-ban vizsgáztam 4.danra, 1996-ban 5.danra, 2002-ban 6.danra. Uána, egy hosszabb vizsganélküli következett, viszont 2015 nyarán az Európai Taekwondo Szövetség (ETU) elnőke engem is meghívott az európai szövetség által felügyelt, dan-vizsgáztatásra jogosult vizsgáztató „különítménybe”. Ehhez, Koreában, a Kukkiwon (a WT Taekwondo Technikai Központja) által szervezett Vizsgáztatói képzésen kellett részt vennünk. Ekkor jeleztem, hogy szeretnék 7.danos vizsgát tenni, mire a Kukkiwon képviselője, látva, milyen régen szereztem meg a 6. dan fokozatot javasolta, hogy eddigi eredményeim és pályafutásom alapján, vizsgázzak 8.danra. Elmondta, a Kukkiwon új szabályzata lehetővé teszi egyszer egy Taekwondos pályafutása során, hogyha a várakozási ideje is megengedi, azaz letelt, akkor 2 övfokozatot léphessen, ugorhasson. Egy 10 oldalas szakmai anyagot kellett erre készítenem, majd Koreába utazni a vizsgára, ugyanis 8. és 9. danos vizsgát csak a Kukkiwonban lehet tenni. Erre 2017 nyarán került sor, amikor is 5-öd magammal, álltam a vizsgáztató bizottság elé. Hárman 8.danra, ketten 9.danra jelentkeztünk. Ez egy egész napos megmérettetés volt, délelőtt az alaptechnikáké és az alap-formagyakorlatoké volt a főszerep, majd ebédelni mentünk autentikus koreai étterembe természetesen. Délután folytattuk a vizsgát a vizsgabizottság előtt. Ekkor egyenként is csoportosan is, különböző speciális feladatokat kaptunk, jöttek a mester-formagyakorlatok, a töréstechnikák, az önvédelem és a küzdelem, majd órák múlva ünnepélyes eredményhirdetésen tudtuk meg, hogy sikeres volt-e a vizsgánk. Ez fantasztikus élmény volt, hiszen a taekwondo világában a Kukkiwon a technikai fellegvár, s főleg nagyszerű érzés volt, hogy a vizsga után az egyik vizsgáztató megjegyezte, hogy az egyik legjobb, ha nem a legjobb teljesítményt nyújtottam.
Amikor nem vizsgára készülsz, akkor mennyit gyakorolsz egy héten, vagy úgy helyesebb ha kérdezem, hogy naponta?
A vizsgára napi 2-3 órát gyakoroltam, de vizsgán kívül is napi másfél, két órát mindig edzek, biciklizek, erősítek, technikai dolgokat, formagyakorlatokat csiszolok. Általában vasárnap kivételével minden nap reggel fél 6, 6-tól fél 9, 9-ig gyakorlok, edzem.
Mi az amiben most szakmailag kihívás előtt állsz? Ennyi gyakorlás mellett biztosan készülsz valamire.
Szövetségi kapitányi megbízatásom volt az olimpiáig, ám ez az olimpia végeztével lejárt, most ismét felmerült, hogy ha a szövetség pályázatot ír ki a tisztségre, nyújtsam be jelentkezésemet a szövetségi kapitányi pozícióra. Még átbeszélés alatt áll persze a családdal, de nincs kizárva, hogy ha úgy alakul pályázok és ha a bizalmat megkapom, elvállalom a megbízatást. Az viszont biztos, hogy egyelőre csakis a következő olimpiai ciklusig gondolkodom.
Mondanál pár szót a gyermekeidről? Mint apa és edző, hogy tudod ezt összeegyeztetni? Saját tapasztalatom, hogy valahol a gyermekeimnek tekintem a tanítványaimat, de te mint apa a saját gyermekeidet tudod-e tanítványként is kezelni?
Közvetlenül sosem voltam az edzőjük, de tanácsokkal mindig segítettem őket, mind az első időkben, mind manapság. Folyamatosan kapcsolatban voltam-vagyok klub edzőjükkel, aki tanítványom volt és klubon belül és válogatott szinten is, úgyhogy ez kézenfekvő is volt. Vigyáztam tehát arra, hogy apa maradjak a szemükben, de edzőként tudtam persze, hogy apaként hogyan kell az otthoni hátteret megteremteni a versenyzéshez, tudtam, hogy szülőként itthon mire kell figyelnem, hogy hatékonyan tudjam segíteni az edzésen végzett munkát, a felkészülést számukra. Nagyon fontos megemlíteni, hogy ebben feleségemre is bátran építhettem, hiszen ő is válogatott sportoló, alpesi síző volt.
Mesélnél kicsit róluk? Gyermekeid is aktívan gyakorolják a taekwondot és úgy tudom nagyon szép eredménnyel.
Igen, mindketten oszlopos tagjai a mai felnőtt válogatottnak. Persze nem így indult. Csenge lányom borzasztóan tehetséges volt balettben, olyannyira, hogy balett tanára javasolta neki-nekünk a Balett Intézetet. Luci is kipróbálta ezt a műfajt, majd Csengével együtt szer-tornára jártak a Fradiba. Ügyesek, tehetségesek voltak olyannyira, hogy pl. Luca a Fradi korosztályos csapatával országos bajnoki címet is nyert.
(Patakfalvy Miklós lányaival, Csengével és Lucával)
Ahogy mondani szokás, „nem semmi” alapokat kaphattak, hogy ilyen ügyesek voltak a tornában, de áruld el, hogyan kötöttek ki a taekwondo mellett, mi a titok? Személyes példa vagy rábeszélés?
Ugyan, ennél sokkal egyszerűbb volt. Kimentek Gödöllőre gimnáziumba, így nem értek oda a Fradi tornaedzésekre a Népligetbe. Mivel viszont ekkorra már komoly mozgásigényük volt, lejöttek taekwondo edzésre, beálltak és csinálták Azután, ha jól emlékszem 2012-ben odaálltak elém, hogy ők bizony versenyezni szeretnének. Kérdeztem, hogy miben, milyen kategóriában, küzdelemben vagy formagyakorlatban? Formagyakorlatban – felelték. Pár hét ezután meggondolták magukat és inkább a küzdelmet választották. No akkor leültettem őket, és elmondtam mivel jár ez. Készüljenek fel arra, hogy amikor mások suli-buliznak, nekik edzés lesz. Amíg a többiek szórakoznak, nekik pihenni kell, mert esetleg másnap edzés vagy verseny vár rájuk. Viszont, számos országba eljuthatnak majd, beutazhatják a világot, új barátokat szerezhetnek szerte a világban. Megértették. A versenyzés eleinte persze nem volt zökkenőmentes, rendre alulmaradtak, sokszor már az első fordulóban kiestek, de töretlen volt a harci kedvük. Meg is lett az eredménye. Egy idő után már itthon is rendre megnyerték a versenyeket, szépen gyűjtötték az érmeket, leginkább az aranyérmeket, majd jöttek a nemzetközi sikerek is. 2013. februárjában Luca lányom a Sindelfingenben rendezett 1.Taekwondo Gyermek Világbajnokságon aranyérmes lett. Még ugyanezen év őszén Luca volt a Kadet (12-14 éves korosztály) Európa-bajnokság egyetlen pontszerzője a magyar csapatban, 5. helyen végzett. 2014.inkább a felkészülés időszaka volt, viszont ebben az évben Csenge bekerült az Ifjúsági Olimpiai Válogatottba és az ifjúsági olimpiai kvalifikáción és világbajnokságon már ott volt a magyar csapatban Taiwanon. 2015 a következő fontos állomás, az Ifjúsági Európa bajnokság, Daugavpilsben (Lettország), itt Luca a súlycsoportjában aranyérmes lett, Csenge pedig 5. helyezett. Aztán 2016-ban, Groznijban az U-21 EB-n indult a két lány. Luca, fiatal kora miatt épp befért a kategóriába, de remek teljesítménnyel ezüstérmes lett, Csenge pedig 5.
(A Patakfalvy lányok)
Érdekes és szakmailag is komoly kihívás lehetett nekik, ahogy nőttek, hogy új, s újabb korosztályokba kerültek. Nem vetette ez vissza a fejlődésüket? Hogy kezelték a váltásokat?
Luca már a kadet korcsoport utolsó évében több érmet szerzett az un. „A” kategóriás versenyeken. Ifjúsági korosztályba lépéskor mindkét lány tovább hozta az érmeket, Luca talán többet és fényesebbeket, hiszen mindent két évvel korábban kezdett, mint nővére, így helyzeti előnyben volt Csengéhez képest. Néhány évvel később a juniorból felnőtt korosztályba is zökkenőmentesen ment a váltás. Sok szép eredményt értek el, Luca pedig tavaly, 2021-ben, a Szófiában rendezett felnőtt Európa-bajnokságon súlycsoportjában (-53 kg) bronzérmet szerzett. Mindketten többszörös országos bajnokok, Luca 5-ször lett az év női sportolója sportágunkban.
Fantasztikus teljesítmény ez, lenyűgöző elhivatottság és odaszánás, gratulálok a lányaidhoz! Mi a helyzet fiaddal? Őt nem vonzotta be a harcművészet szeretete és a versenyzés?
Domi is taekwondózik, természetesen, heti 3-4 edzésen vesz részt, jelenleg ifjúsági kkorcsoportos. A versenyzés nem hozta lázba, nem különösebben motiválta őt. Az a fontos, hogy eddze magát, mozogjon, testét is, szellemét is, lelkét is pallérozza, legyen egészséges és éljen egészségesen. Persze ő is nyert diákolimpiát, korosztályos versenyeket, dobogós volt többször a gyermek-, a kadet- és tavaly az ifjúsági országos bajnokságon is, tehát kipróbálta magát ezen a vonalon is, de mégsem vonzza annyira a versenyzés, mint a nővéreit. Nincs is ezzel baj. Nagyszerű srác, jó tanuló, úgyhogy teljesen rendben van, rá is ugyanúgy büszke vagyok.
Mit gondolsz, gyakorló apaként. Mikor érdemes kezdeni a harcművészetet a gyermekekkel. Milyen tanácsaid lennének szülőknek, miért hozzák a gyermeküket harcművészeti edzésre? Milyen hatással van a gyermekekre, fiatalokra saját, személyes tapasztalatod szerint is a harcművészet?
Az gondolom, hogy játékos formában már egész kisgyermek korban el lehet kezdeni gyakorolni bármelyik harcművészetet. Nagyon fontos, hogy a gyermekek a koruknak megfelelő módon legyenek kezelve, hiszen egy 5 éves gyermek koncentrálóképessége, figyelme, felfogóképessége, fizikai állapota egészen más, mint egy 7 vagy 10 éves gyermeké.
Miért hozzák a szülők a gyermekeket harcművészetet gyakorolni? Nos, a taekwondo és a többi harcművészet is olyan pluszt ad, amit más sportág nem, vagy nem ilyen mértékben tud nyújtani. Persze, ez azért elsősorban az edző személyiségétől függ. Meggyőződésem, hogy nem harcművészet függő, hiszen bármilyen harcművészet hozza ezeket a pluszokat, ha az edző személyisége olyan. Csupa olyan tulajdonsággal ruházza fel a gyermekeket a harcművészet, ami nélkülözhetetlen ebben a mai rohanó és az alapvető értékeket bizony igencsak fejre állító világban.
Milyen tulajdonságokra gondolsz?
Leegyszerűsítve: fegyelemre-önfegyelemre, fáradtság-fájdalomtűrésre, udvariasságra, tiszteletadásra, segítőkészségre, a gyengébbek védelmére és megsegítésére, kitartásra, jó összpontosításra, és nem elhanyagolható módon küzdőképességre neveli őket, mert ez a mai világ küzdelem, méghozzá komoly küzdelem. Küzdőképesség nélkül ma, amikor szinte már az óvodába is felvételizni kell, elveszett lesz az ember a mai világban. Azt hiszem, nem túlzás, az élet minden területén szükség van ezekre a tulajdonságra. Persze küzdőképesség sokakban van, de nem mindegy, milyen eszközökkel, milyen módon, milyen erkölcsi és értékrendi háttér van mögötte. Van még egy nagyon fontos szempont, talán minden tekintetben érdemes említeni, hogy olyan tartást, és megint csak edző-függően, – hiszen ebben megint az edzőnek elsődleges szerepe van, – olyan erkölcsi alapokat biztosít, ami nélkülözhetetlen a mai világban és egy szerencsés konstellációban a családdal együtt, ott van minden kritikus élethelyzetben és segít a mindennapokban, átsegít minden nehézségen.
(Összetartozás – a Patakfalvy házaspár)
Ehhez szeretnék kapcsolódni a következő kérdésemmel. Tegnap ott szakítottuk félbe az interjút, hogy feleségeddel templomba indultok, folytassuk ezért a beszélgetést ma. A gyermekeidről amikor beszéltél nekem az interjún kívül, elárulhatjuk, csupa egyházi gimnázium, római katolikus egyházi gimnázium került említésre. Milyen szerepe van az életedben a vallásnak, hitnek, egyháznak?
Meghatározó szerepe van az életemben és mondhatom, hogy a családom életében is. Nyugodtan mondhatom, ilyen környezetben nevelkedtünk és nőtünk fel a legdurvább kommunista időszakban. Jómagam református vagyok, édesapám után, édesanyám római katolikus volt, és a feleségem szintén katolikus. Erősítette elkötelezettségünket, hogy egy olyan nagyszerű katolikus pappal kerültünk közvetlen kapcsolatba, aki karizmájával, elhivatottságával és emberségével meghatározó volt mindannyiunk számára. Ő egy szalézi szerzetes pap, Peisch Ferenc atya volt. Családunk valamennyi fontos, ünnepi eseményén, pl. esketésünk, mindhárom gyermekünk keresztelése, de az átlagos hétköznapokon is, személye és tanításai éveken át, folyamatosan, hétről-hétre szerves része volt az életünknek.
Az istenhit jelen volt, jelen van az életünkben és nagyon fontos is a számunkra. Nagypapám református kántor és tanító volt, református elkötelezettségem innen származik. Édesanyám oldaláról, aki az Angolkisasszonyok rend iskolájába járt szintén nagyon erős volt a hit, az Istennel való kapcsolat fontossága, s ez bennünket gyermekeket is természetes módon kapcsolt Istenhez. Ez mindentől függetlenül természetes módon megjelent a mindennapokban is. Különösen felerősödött ez a 80-as évek végén a 90-es évek elején, köszönhetően annak a „felfedezésnek”, ami válogatottunk orvosának, dr. Babindák Elvirának volt köszönhető. Ő hívta fel a figyelmünket egy nagyszerű lehetőségre, így amikor időnk engedte és nem versenyen voltunk, rendszeresen jártunk Újpestre a kiváló református lelkész és pasztorálpszichológus dr. Gyökössy Bandi bácsi Istentiszteleteire. Ezek hatalmas lelki töltést adtak, egészen a következő hétvégi találkozásunkig.
Számomra az edzés nem csupán a test nevelése. Korábban lelkipásztorként szolgáltam évtizedekig, jelenleg pedagógus vagyok, talán emiatt is gondolom az embert test, lélek, szellem és fontos számomra ennek a harmonikus egységben történő kezelése a tanítványaim felé. A harcművészet szerepe is az egész ember nevelése. Testé, léleké, szellemé, hiszen ez az EGÉSZ, egész-ség pedig csak úgy lehet, ha a test nevelése mellett a tanítványok lelkét, szellemét is formáljuk. Patakfalvy Miklós hogy formálja a tanítványai lelkét, szellemét?
Csenge lányom születésétől kezdve visszavonultam a direkt edzősködéstől, hiszen édesapa is szerettem volna lenni. 1998-ban így az edzősködést abbahagytam. De előtte? Nem csak a fizikai képzést tartottam szem előtt, hanem arra is ügyeltem, hogy a szellemüket és a lelkület is dolgoztassam. Mindig példákkal kellett elől járni ahhoz, hogy ez hiteles lehessen. Talán úgy tudom ezt veled legjobban érzékeltetni, hogyha elmondom milyen mondatokat mondtam nekik, példákat, amelyekkel a jellemüket, erkölcsi érzéküket neveltem. Mindig is az egyik fontos alaptézisnek tekintettem az edzéseimen, hogy „gyerekek, engem be lehet csapni, de magatokat nem tudjátok”. Ha nem gyakoroltok becsülettel, ti fogjátok a kárát látni! A másik ilyen fontos mondatom, hogy „hinni kell abban, amit csinálsz”. Hit nélkül semmit nem lehet eredményesen csinálni, azaz csinálni lehet, csak nem nagyon érdemes. Ha te nem hiszel az elvégzett munkában, nem hiszel abban, ahogy és amit csinálsz, más még kevéssé fog. Visszacseng Szörényi Levente egyik dalának szövege, „Hit nélkül sem alkotni, sem élni nem lehet.” Ezen kívül is volt még egy fontos alapvetés, egy klasszikus harcművészeti tan: „az ellenfelet sokkal könnyebb legyőzni, mint saját magadat”. Ott van a kényelem szeretet, a barátok csábítása, a lazítás csábítása – ha nem tudod legyőzni saját magadat – fáradtságot, fájdalmat, kényelmet, hogy lennél képes helytállni magadért és a csapattársaidért? Le kell győzni a kishitűségünket, félelmeinket. Ezek voltak a meghatározó mottók az edzéseimen. No és az, hogy a szorgalom, a kitartás még fontosabb, mint a tehetség! Itt nálunk, a harcművészetekben-küzdősportokban különösen.
Nagyszerű pedagógus vagy, ebből is nyilvánvaló, szerettek is a tanítványaid biztosan. Milyen ma a kapcsolatos egykori tanítványaiddal? Ennek az értékrendnek a nevelői munkádban milyen gyümölcsei lettek a tanítványaid életében?
Nekem soha nem volt semmilyen fenntartásom senkivel szemben sem. Csak az számított milyen ember az illető. Például volt egy roma származású tanítványom, Szarka András. Ő volt az első Európa-bajnoka a magyar taekwondonak. Andrist már addigra, mire hozzám került, sok klubból elküldték, sokszor mutattak ajtót neki a származása miatt. Én elfogadtam és befogadtam. Olyan lelkesen járt az edzésre, tanulás, munka mellett, hogy az példaértékű volt. Sokszor együtt mentünk edzés után a trolimegállóba, és azon kétszáz méteres szakaszon a Városliget szélén, még ott is, akkor is minden pillanatot kihasznált a gyakorlásra. Emlékszem, furcsa látványt nyújthattunk, ahogy megyek az utcán, mellettem Andris, aki szinte minden fűszállal, faággal harcolt. És ez nagyszerű srác, Andris, 1984-ben az első Európa-bajnoki címet szerezte nekem, mint edzőjének. Már kint él vagy 30 éve Amerikában, de máig nincs olyan hónap, amikor ne hívna fel telefonon. És szerencsére, van még néhány hasonló történetem.
Az az érzésem ebből, mint példából, hogy amit adtam nekik az jó talajra talált a tanítványaimban. A minap kaptam egy kedves születésnapi köszöntést egy másik taekwondóstól, aki nem is volt közvetlen tanítványom, de sokat dolgoztam vele én is. Köszönte, és leírta, a velem töltött évek határozták meg későbbi boksz és kickbox pályafutását, köszönte, hogy ismert és a mestere voltam, és, hogy mindig az is maradok neki. Ennél nagyobb elismerés, nem is kell! Őszintén szólva, nem is tudtam, hogy ilyen motivációt jelentett számára a személyem.
Nemcsak mint edző, de mint testnevelő tanár is örzök hasonló emlékeket. Az első iskolában, ahol tanítottam, a lányaimon keresztül kerültem kapcsolatba egy régi diákommal. Ő is csupa szép emlékre emlékszik, pedig kemény órákat tartottam, nálam nem volt lazsálás tesi órán sem. Tanítottam két gimiben, majd később főiskolán, egyetemen is. Egyik kedves, közelmúltbeli élményem, az elmúlt év októberéből, az egyik régi osztályom, a 4. C-sek, akiket a Móra Ferenc Egészségügyi Szakközépiskolában tanítottam, meghívott a 40 éves érettségi találkozójukra. Ők is szívet melengetően emlékeztek a velem töltött órákra, mesélték milyen jó és sok élményük volt velem, pedig ők „szimplán” testnevelésórákon voltak a tanítványaim. Így jönnek ezek a dolgok vissza, amit ad az ember a tanítványainak.
Mit jelent neked az a kifejezés, hogy harmónia?
Röviden, test, szellem és lélek egysége. Ettől lesz az ember igazán ember, és ettől lesz: igaz ember. A test, szellem, lélek egysége nagyon jó alap arra, hogy csupa nagy betűvel, Ember legyen valaki. És persze az erkölcs, ha az hiányzik, akkor a lélek is hiányzik. Igyekeztem ennek megfelelően élni és tanítani. Remélem, többnyire sikerült. Van egy nagyszerű feleségem, három remek gyermekem, akik értelmesek, egészségesek, okosak, ügyesek, ami csupa olyan ajándék, ami a harmóniát tovább erősíti, legalábbis az én életemben.
Hogy telik ma egy napod, egy átlagos hétköznapod?
Az átlag napjaim most kicsit nyugodtabbak. A Szövetségben nem annyira kötött a programom, bár tiszteletbeli elnök vagyok és a vizsgáztató bizottságot is vezetem, de jobbára itthonról dolgozom. Természetesen továbbra is állok rendelkezésére a szövetségünknek, az új elnökünknek és elnökségünknek, de nagyrészt a XXI. század vívmányát, a digitális kapcsolatot kihasználva.
Nagy megtiszteltetés, hogy tavaly beválasztottak a Magyar Olimpiai Bizottság Sportszakmai Bizottságába, és időnként ez is ró kisebb feladatokat rám.
A nemzetközi tisztségeimből is adódnak feladatok, tavaly újabb 4 évre választottak be az Európai Szövetség (WTE/ETU) elnökségébe.
Emellett, ha szükséges, segítek felségemnek a családi cég ügyeiben.
No, és türelmetlenül várom a jó időt, hogy ismét komolyabban tudjak foglalkozni az edzésekkel, a napi 2-3 óra létszükséglet számomra.
(Példaképemmel a balatoni nyaraló fái alatt)
Nem titkolom, hogy a hosszas példaképi szereped után, amiről nem is tudtál, mikor személyesen találkoztunk, meglepett, hogy nem kell sokat autóznom hozzád, hiszen itt a Balaton mellett találkoztunk. Mit jelent számodra ez a terület, a Balaton, és általában a természet.
A Balaton gyerekkorom óta meghatározó volt az életemben. 3.osztályos koromtól Veszprémben éltünk, édesapám és édesanyám vállalatainak is Balatonalmádiban és mellette, Budataván volt egy-egy üdülője. A nyarainkat mindig Almádiban és Budataván töltöttük. Itt aztán minden vízi sportot kipróbáltam, itt tanultam meg úszni, majd evezni, vitorlázni és szörfözni is. Sőt még vizisízhettem is, akkoriban erre is volt lehetőség, ezért a Balaton egy örök szerelem a számomra. Mióta megnősültem, a nyarak egy részét a családi nyaralóban, Badacsonytomajban töltjük. Nagyon szeretem Badacsonyt, a Balaton-felvidéket, csodálatos a természet, a nyugalom, nagyon közel áll a szívemhez. Most, hogy nyugdíjas lettem, remélem több időt fogok-fogunk tudni ott tölteni.
Ez a szerelem van olyan erős, hogy amikor a Balaton mellett lesztek nyáron, megnéznétek Keszthelyről is a Balatont? Biztosan érzed, ez egy meghívás szeretne lenni feléd, felétek, hogy esetleg eljönnél-e egy edzésünkre, megnéznéd-e a tanítványainkat, a kis keszthelyi és rezii csapatot, akiknek hatalmas élmény lenne, ha Patakfalvy Miklóssal edzésen személyesen találkozhatnának.
Nagy örömmel, megtisztelsz, hogy meghívsz, természetesen szívesen.
Szerintem, amikor olvassák az interjúban kell hagyniuk majd egy kis időt, hogy felfoghassák, mekkora megtiszteltetés lesz ez nekik. Biztos vagyok benne, hogy őket is ugyanúgy megérinti majd a tudásod mellett a személyiséged is, ahogy engem. Szeretnélek kicsit közelebb hozni hozzájuk. Mondjuk azzal, hogy mesélj, mi a hobbid, mit szeretsz csinálni amikor nem edzel?
Mai napig szeretek focizni, de nagyon szeretem a sízést, hiszen drága feleségemmel is a sízés kapcsán ismerkedtem meg. Emellett pedig nagyon szeretem a zenét, a színházat, különösen a balettet, de talán a legfontosabb, amit édesanyámtól örököltem, az olvasás szeretete.
Kedvenc szerzők?
Wass Albert, Márai Sándor, nagyon szeretem a könyveiket, külföldiek közül például Robert Merle, Eric Lambert, Dymphna Cusack és persze a nagy klasszikusok, Jókai, Arany, vagy éppen Shakespeare, Dosztojevszkij, Tolsztoj és Puskin. Külön kategória az erdélyi írók művei így, Makkai, Nyírő, Tamási. Nagy kedvencem Bulgakov Mester és Margarítája.
Ez nem meglepő, legalábbis számomra, egyrészt, mert a testi és lelki oldaladról beszéltünk már, biztos voltam abban, hogy a szellemi oldal, a műveltség, a kultúra is legalább olyan szerves része az életednek, másrészt pedig a harcművészet történelmében ez minden igazi nagymesterre igaz. Milyen zenét hallgatsz szívesen?
Nagy zenerajongó vagyok, Illés, Szörényi, a Fonográf, Omega, Metró a kedvencem, persze sok más mellett. Szeretem a klasszikusokat is, Mozart, Bach, és Mendelshon darabokat hallgatok többnyire. Ráadásul opera rajongó lettem. A Jézus Krisztus szupersztár, az Evita, után a magyar darabok, az István a Király, a Veled Uram, vagy az Atilla, Isten kardja rock-operáktól jutottam el, a klasszikus darabokig, mint a Carmen, a Trubadúr, az Aida.
A modern balettet is nagyon szeretem. Volt szerencsém a Rockszínházban is dolgozni két darabban, még a 80-as évek elején, a Farkasok és az Üvöltés című darabokban. Azóta jó barátság fűz többek között Sasvári Sanyihoz, akivel teljesen véletlenül ugyan azon a napon, és ugyanott volt a polgári esküvőnk, ráadásul pont egymás után. Mi ez, ha nem egy kisebb csoda az életünkben?!
A Linda filmekben is egy 8 részes szériát „szakértettem” és alkalmanként beugró kaszkadőrként is részt vettem benne.
Hát igen, a Linda sorozat, ez abban az időben jó reklám is volt a keleti küzdősportoknak, konkrétan a taekwondonak is. Szereted a filmeket? Milyen filmeket nézel?
Igényes filmeket, amelyeknek van üzenetük.
Nem sok venezuelai szappanoperát, gondolom…
Nem nagyon szeretem a ma oly népszerű sorozatokat, persze vannak kivételek. A Trónok harcát például szívesen néztem, szerettem. Feleségemmel együtt olyan filmeket szeretünk nézni, melyeknek van érdemi mondanivalójuk, tanulságokat lehet leszűrni belőlük. Történelmi filmeket, a mai környezetben játszódó romantikus filmeket is szeretem-szeretjük, de a kosztümös filmekre is vevők vagyunk. Megmondom őszintén, manapság inkább a happy end-del végződőket részesíteném előnyben, mert az élet ma olyan sok szomorúságot, tragédiát kínál. Legalább a filmekben kell a happy end.
Tudom, most ez klassz végszó lett volna, de van még egy kérdésem. Mit üzensz a nyári találkozásig a tanítványainknak, de általában mivel a cikket várhatóan sokan olvassák majd, mit üzensz a mai fiatal korosztálynak, tanítványoknak, vagy akár felnőtteknek, akik most ismerkednek a harcművészetekkel?
Olyan valamit tanulhatnak, ami nem egyszerűen egy fizikai sportmozgás, hanem annál sokkal komplexebb. A személyiség minden területére jótékony hatással van, higgyenek magukban, higgyenek az elvégzett munkában. Később majd meglátják milyen sokat fog ez hozni a számukra. Nem feltétlen a sporteredmények tekintetében, hanem a személyiségük, a szellemi és lelki egészségük tekintetében. No és a legfontosabb: „hit nélkül sem alkotni, sem élni nem lehet”!
(Dr. Chungwon Choue a WT elnökével)
(Dr. Unyong Kim, a WT alapító elnökével, a NOB alelnökével)
(Patakfalvy Miklós – 8.dan)